Ma döntenek Pintér Attila sorsáról
Az MLSZ szerdai rendkívüli ülésen elemzik az eltelt időszakot, meghallgatják Pintér Attilát és "párbajtársait", majd döntenek a további sorsukról – mondta Csányi Sándor MLSZ-elnök.
Az MLSZ szerdai rendkívüli ülésen elemzik az eltelt időszakot, meghallgatják Pintér Attilát és "párbajtársait", majd döntenek a további sorsukról – mondta Csányi Sándor MLSZ-elnök.
A 28 tagország és Ukrajna NATO-nagykövete rendkívüli tanácskozást tart pénteken az ukrajnai helyzetről – közölték csütörtökön Brüsszelben.
A baloldali összefogás pártjai támogatják a parlament rendkívüli ülésének összehívását az ukrán válság miatt - mondta el Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
Rendkívüli tanácskozást tartanak az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei augusztus 21-én, szerdán az egyiptomi fejlemények miatt.
A debreceni közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezik a Debreceni Ifjúsági Szövetség nevű civil szervezet önkormányzati képviselői, akik tisztáznak az új 2-es villamos építésével kapcsolatos kérdéseket. A jegyző szerint a képviselők beadványa nem felel meg az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának.
Előrehozták a jövő évi költségvetés vitáját a Fidesz frakciójában: a kormánypárti képviselőcsoport vezetői rendkívüli ülésen, pénteken vitatják meg a kabinet javaslatát – értesült a hvg.hu. Több fideszes képviselő szerint komoly lobbik indultak be a megszorító büdzsé átírására.
Rendkívüli ülést tart ma a Fővárosi Közgyűlés; a testületet eredetileg a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának a visszavásárlásáról szóló végleges megállapodás jóváhagyására hívták össze, ám az ügyben végül csak május végén döntenek.
A Demokratikus Koalíció arra kéri Orbán Viktort, a jövő hétre kezdeményezze az Országgyűlés összehívását, hogy tájékoztathasson arról, kormánya mit kíván tenni a pénzügyi bizalom helyreállítása érdekében. Emellett azt javasolja az MSZP és az LMP képviselőinek, hogy a rendkívüli ülésen ne alkalmazzanak bojkottot.
A BKV kritikus helyzete miatt jövő szerdára összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Tarlós István főpolgármester.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. apportálásáról, a Fővárosi Cigány Önkormányzat többlettámogatásáról, valamint a Budapesti Egészségügyi Központ Zrt. átnevezéséről és alaptőke-csökkentéséről dönt egyebek mellett mai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A napirenden előzetesen 26 javaslat szerepel.
Feloszlatta magát a Zala megyei Újudvar önkormányzata, a döntésben személyes ellentétek is szerepet játszottak - írta a Zalai Hírlap szombati számában.
A német parlament rendkívüli ülésének összehívását mérlegelik Berlinben a július 21-i euróövezeti csúcstalálkozón született döntések jóváhagyására.
A koszovói albánok három ellenzéki pártjának követelésére csütörtökre összehívták a koszovói parlament rendkívüli ülését, amelyen megvitatják a Belgrád és Pristina között Brüsszelben aláírt, Belgrád és az általa el nem ismert Koszovó gyakorlati együttműködését megkönnyítő megállapodásokat.
Erősen kétli Tarlós, hogy létrejön a szocialista és független képviselők által kezdeményezett rendkívüli ülés a Fővárosi Közgyűlésben kedden, amit Tarlós reggel 7-re hirdetett meg, de ez a kezdeményezők szerint indokolhatatlan időpont, ezért nem mennek el rá.
Független és szocialista képviselők kezdeményezték a rendkívüli ülés összehívását. Tarlós István szerint csak politikai kampányakcióról van szó. A napirendek között van a BKV anyagi helyzete, a Mol BuBi rendszer, valamint a Széll Kálmán tér felújítása is.
Péntek este 7 órakor kezdődik a rendkívüli ülés, amelyet ellenzéki kezdeményezésre hívtak össze. A széleskörű államosításról és az önkormányzati választási rendszerről is tárgyalni szeretnének, bár Tarlós István szerint ezekben nincs kompetenciája a közgyűlésnek.
A képviselők az utolsó szovjet katona távozásának évfordulóját ünneplik csütörtök délelőtt, majd belecsapnak a bankszanálás és vélhetően a távszerencsejáték témájába is.
Még a választás előtt rendkívüli ülést szeretne a Jobbik, hogy az Országgyűlés rendezhesse a "földkérdést". A párt "egy új rezsicsökkentési formát vezetne be" azt, hogy megvédik a magyar termőföldet.
Tétényi Éva, Esztergom független polgármester rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze kedd délután három órára a válságköltségvetés módosítására - közölte a városháza sajtóreferense.
Rendkívüli ülésen tárgyalt a megye likviditási gondjairól a Veszprém Megyei Önkormányzat kedden.